Egy kislány áll az út szélén. Valaki elvette a pöttyös labdáját. Már megint. És ő csak vár ott, mozdulatlanul, tehetetlenül, hiszékenyen. Naivan abban bízik, hogy visszaadják neki. Nem tanul a tapasztalatokból. Igazi gyermek, még hisz a jóban és a csodákban.

Csak vár, hiába. Mert mindig mások játszanak a labdáival. Mindig minden labdát elvesznek tőle.

És ha egy napon valaki egy új labdát dobna felé, már nem akarná elkapni. Már nem akarna játszani vele. Sok csalódás után megtanulta, hogy csak attól nem vesznek el semmit, akinek nincs semmije. És jobb, ha nincs semmije, mint ha akkor veszik el tőle, amikor már megszerette.