Ennek is vége

 2009.06.30. 23:21

Tegnap volt az urolsó vizsgám.

Ezelőtt néhány héttel még nem hittem, hogy eljön ez a nap. (Talán még pár napja sem.) Minden olyan kilátástalannak tűnt, olyan sötétnek. Azt hittem, hogy ennek már sosem lesz vége. Igaz, saját hülyeségem és lustaságom nyújtotta így meg a vizsgaidőszakot, mert jó néhány UV-t sikerült összehoznom. Aztán persze keserűen vettem tudomásul, hogy a csoporttársaim sorra befejezték az évet, én pedig a végére maradtam (persze még így is van, aki nem végzett, szóval nem az utolsó vagyok).

Vasárbap délután még két vizsga miatt aggódtam. Az egyik a pénteki, aminek hétfőre ígérték az eredményét. Na az vasárnap késő este már megvolt és sikerült. A másik pedig ugye a már említett tegnapi. Az is jobban ment, mint amit kinéztem magamból és abból a félnapnyi tanulásból, amire sikerült magam rávenni.

És ilyenkor nagyon haragszom magamra. Mert ha fél nap tanulás (gyakorlatilag egyszeri olvasást jelent) elég ahhoz, hogy egy kettest kapjak, akkor tényleges tanulással egész jó jegyeket szerezhetnék. Következésképp: nem vagyok buta, csak lusta dög.

De elhatároztam, hogy jövőre máshogy lesz (ezt mindig megfogadom, de most tényleg úgy lesz.)

Ma pedig elkezdtem a nyarat. Barátnőkkel programokat szervezek, megyek ide-oda és beizzítom a nyári melót:(

A bejegyzés trackback címe:

https://uncsiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr621218998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása