Az éjjel nem sokat aludtam. Mondhatni szinte semmit.

Kettő körül feküdtem le, de addigra annyira elhasználtam a napi energiatartalékaimat, hogy vízszintesbe helyeztem magam és már aludtam is (de minden további nélkül ment volna ez nekem függőlegesben is). Négyre állítottam ébresztőt, mert pár tételen még nem sikerült átrágni magam (na jó, szinte mind hátra volt még). Szóval volt két órám, hogy kialudjam magam.

Azt tudni kell rólam, hogy amikor időre kell kelnem, akkor tele vagyok stresszel, hogy biztosan el fogok aludni. És általában annyira mélyen munkálkodik bennem ez a feszültség, hogy pocsékul alszom és jóval korábban a tervezett előtt felébredek. Jelen esetben egy óra múlva történt az ébredés (ami pont a fele volt a tervezett alvásmennyiségnek). Utána sikeresen visszaaludtam, de a maradék egy óra sem volt elég ahhoz, hogy frissen és üdén vágjak neki a tanulásnak.

Csörgött a telefon...már négy óra volt. Nem akartam húzni az időt, hogy még 5 perc...még 10...(nem is vagyok olyan típus). Azon nyomban felpattantam és már fel is kapcsoltam a lámpát, hogy a rám telepedő sötétség ne szeghesse kedvem a tanulásban. Iszonyú rossz volt. Csak néztem magam elég és hevesen pislogtam, hosszabb-rövidebb időre behunytam a szemem, szinte vakított a lámpafény. Majd nagy nehezen összekaptam magam és nekiestem a tételeknek.

Nem igazán bírtam, kb 1-1,5 tételt bírtam végigolvasni, amikor éreztem, hogy elnyom az álom. Szóval kifejlesztettem azt a módszert, hogy minden tétel után 5 percet pilledek.

Na, ezek a pilledések voltak a legjobbak, ami ma megeshetett velem. Olyan félig ébrenlét, félig álom határa. Még álmodtam is. Mindig mást.

Egyszer azt, hogy az ágyban fekve a lelkem felemelkedik a testemből és belengi a szobát. Aztán kirepül a nyitott ablakon és benéz más házak ablakain. Nézi az alvó családokat, a gyerekek tiszta és boldog álmait, a szerelmesek vágyakozását kedvesük után, az egymás mellett alvó boldog párokat.

Máskor azt láttam, hogy milliónyi pillangó gyűlik körém. Gyors szárnycsapásokkal köröznek mellettem és hirtelen olyan nagy szelet kavarnak, hogy kisebb tornádó lesz belőle. Felemelkedek és megint csak kiszállok az ablakon. Repülés közben icipicire zsugorodom, majd egy virág közepébe pottyanok.

Harmadszor ennek az álomnak a folytatását láttam. A virágban ülve néztem a gyönyörű szirmokat és szippantottam az édes illatot, amikor két tündérlány repült mellém. Megszomjaztak a repülésben és egy kis reggeli, friss harmatra vágytak. Rámnéztek, összemosolyogtak és pár pillanat múlva már gyönyörű lepkeszárnyak voltak a hátamon. A tündérek elrepültek és pedig új szárnyaimat próbálgatva követtem őket.

A negyedik álom, amire emlékszem, nem tetszett. Egy ravatalozóban voltunk (nagypapám koporsójánál). De furcsa volt, mert senki nem sírt. Nem láttam a holttestet, csak éreztem, hogy ő az. Mintegy kívülről szemléltem a többieket, mert senki nem vett tudomást rólam. Még álmomban is éreztem, ahogy elszorul a szívem, de sírni már nem tudtam. Hamar felébredtem. Még le sem telt az öt perc, még nem is volt annyit csukva a szemem, hogy vágyjak öt perc hosszabbításra.

Sosem szoktam ennyit álmodni. Igaz, sosem próbálkozik ennyiszer az álomba merüléssel. Nem értem mit jelenthet az, hogy a repülés visszatérő motivum volt. Talán van valami jelentése. Talán csak arról van szó, hogy amikor már éreztem, hogy elnyomna az álom, akkor végtelenül könnyűnek és lebegőnek éreztem a testem.

A tételekkel nem állok túl jól. Pár még hátra van, de nem hiszem hogy jutna még rá időm. A metrón persze olvasgathatnám, ha kinyomtattam volna. De mindig gépről tanulok. Ha meg nyomtatok, akkor csak puska méretben és hülye fejemmel eldobálom őket a vizsga után. Pedig most milyen jól jönne, ha meghagytam volna múlt hétről. De talán lesz valaki, aki korábban érkezik és az ő anyagából átfutom a hiányzó tételeket.

Aztán ha hazaértem alszok egy jót:)