Ha becsukom a szemem, magamat látom. Vele szemben ülök és beszélgetünk.
Semleges témákról csak. Olyanokról, amik nem hatolnak mélyre, amik még nem érnek hozzá a sebekhez a szívemen. Mondd valami vicceset, de én képtelen vagyok gondolkodni, nem bírom felfogni a poént. Elmosolyodik, ebből tudom, hogy most kell nevetni. És nevetek. Szinte már ijesztően. A felszínen a legelbűvölőbb mosolyom látszik, a hangom csilingel és bárki azt hihetné, hogy felhőtlenül boldog vagyok. De nem. A szemem homályos, tekintetem szomorú. S a nevetésem, ami olyan önfeledtnek tűnik, már nem is hallatszik olyan szépnek, amikor a szemembe néznek közben. Mert attól a nevetéstől elhervadnak a virágok, elhallgatnak a madarak és a levegő valami keserű illattal telik meg. A fájdalom illata. Emberi érzékszervekkel nem lehet észrevenni az apró rezdüléseket, amiket a szívem bocsát ki magából. Az emberi fül nem hallja azokat a panaszokat, amik egy nevetésben hallhatóak. Emberi szem nem látja azokat a könnyeket, melyek a szívben hullanak.
Nevetek és Ő hiszi, hogy boldog vagyok. Nevetek, és hiszi, hogy minden rendben van. Nevetek, és csak a számat figyeli...sosem a szememet.
-Mekkora képmutató vagy!-szólal meg bennem a lelkiismeret. - Eljátszod, hogy minden rendben, mikor nyilvánvaló, hogy nincs?
-Muszáj, szólok rá. Miatta. Ha sírni látna, Ő is szomorú lenne. De én nem akarom, hogy szomorú legyen.

-De az őszinteségedet szerette benned. Mit szólna, ha tudná, hogy színészkedsz?

-Nem, Ő a mosolyomat szerette.

-Igen, az őszinte, tiszta mosolyodat. Nem ezt a fancsali, torz vigyort az arcodon.

-Ha az igazi mosolyomat szerette, akkor nem kellett volna elvennie tőlem. Most csak ezt tudom neki adni. Vagy ezt, vagy a könnyeimet.

-Akkor hazudj csak. Hagy higgye, hogy minden rendben és hagy legyen boldog, miközben téged boldogtalanná tett.

-Ó, bár úgy lenne. Bár boldog lenne. Semmit sem szeretnék jobban. Még a saját boldogságomra sem vágyom annyira, mint az Övére.

S ekkor a lelkiismeret elhallgatott. Én meg csak ültem Vele szemben, és néztem, és néztem. És mosolyogtam...kívül. Belül azonban csak zokogtam, és nyeltem a könnyeim.