Mint kiderült, félreértettük egymást. Ő azt hitte, hogy csak kalandot keresek, én azt hittem, hogy ő komoly kapcsolatot. Így is álltunk egymáshoz: Ő érzelmileg elzárkózott tőlem, én nyitni kezdtem felé. Nagy hülyeség volt.
Ő keresgélt máshol, én nem. Persze, tudom, hogy ez így normális, hogy mindenki több vasat tart a tűzben, de nekem ez így nem megy. Hogy várjam, hogy kialakul valami érzelem valakivel, ha úgy tekintek rá, mint egyre a sok közül? Minden új jelentkezőt elhajtottam, a régebbieket barátságra korlátoztam.
Volt, akit sikeresen el is martam magam mellől, amikor nem akarta megérteni, hogy nekem ez a pasi fontos, és amikor mondtam neki, hogy ebből még valami csodálatos dolog is lehet, és ezt nem akarom kockáztatni. Azóta nem áll szóba velem. Még most sem. Pedig most örülhetne, mert most lehet rajtam kárörvendeni.
A barátaim is kétféleképpen állnak a dologhoz. Amikor arról áradoztam nekik, hogy ez a srác mennyivel másabb, mint a többi, akkor volt, aki szívből örült, hogy végre esélyem van igazi boldogságot találni. Volt, aki színlelt mosollyal nézett rám, miközben irigykedve szívta a fogát, hogy nekem miért sikerül, ami neki nem. Én meg még lubickoltam is a kéjes örömben, hogy végre rám irigyek. Most persze két választásom van. Vagy elmondom, hogy mennyire benéztem ezt, és akkor visszakapom tőlük azt a gonosz mosolyt, amivel én ajándékoztam meg őket, amikor nekem alakultak jól a dolgaim. Vagy hazudhatok. Nem tudom, mit, de valami nagyot. Azt csak nem mondhatom meg, hogy túl vagyok még egy pasin, aki csak „azt” látta bennem. Nem mondhatom meg, mert ez nem a pasi szégyene. Ez csakis az enyém. Talán azt kellene hazudnom, hogy a munkája másik városba szólítja, és ezért megszakad az ismerkedési folyamat. Egy barátnőm sokkal morbidabb hazugságokat talált ki, de azok nem voltak túl hihetőek. És nekem hihető hazugság kell. Muszáj, muszáj valamit szépítenem a dolgon, mert elég rossz már így is nekem, nem kellenek más gúnyolódásai.
Egészen máig magamat ostoroztam amiatt is, hogy ez lett a dologból. Pontosabban, hogy nem lett semmi. Mert ugye már az elején le kellett volna tisztázni, hogy ki mit keres. De már tudom, hogy nem ezen múlt. Hiszen én nem mertem komolyan hinni, hogy majd lesz belőle valami hosszabb, de reméltem, és úgy álltam hozzá, hogy akkor csak ő, és senki más. Tisztán és becsületesen, ahogy egy kapcsolathoz kell. Mert akartam Őt. És ha is akart volna engem, akkor mindegy neki, hogy csak ismerkedek, vagy társat keresek. Akkor mindenképp úgy nézett volna rám, hogy esélyt ad. Ha kellettem volna neki, akkor bízik abban, hogy megszeretteti magát velem. De nem kellettem. Nem rólam volt szó, nem arról, hogy én mit keresek, hanem Róla. Arról, hogy Ő nem engem keresett. De addig is kellemes kis állomás voltam.
Lett neki más. Biztosan szebb, okosabb, kedvesebb. Mindig az ilyen lányok győznek. A hozzám hasonló nem túl szép lányok meg...örülhetnek, ha egy éjszakára számolnak velük. De ennek itt és most vége!!!
