Hol volt, hol nem volt... Úgy kezdődött, mint minden tündérmese.
Volt egy hercegnő, aki szomorú szemekkel ült az ablakában és várta a hercegét. Napra éj jött, éjre nap, és ő csak várt és várt. Egy nap aztán megjelent a herceg, a hercegnő pedig bizonytalan léptekkel, de elhagyta a tornyát, ami addig biztonságot nyújtott neki.
A herceg azonban nem ismerte a mesét, és nem fűtötték heves érzelmek a szívét. A hercegnő szívből szerette megmentőjét, de viszonzásra nem lelt.
És a herceg egy nap elment, olyan hirtelen, mint ahogy felbukkant.
A hercegnő nem ment vissza a toronyba, hanem a mese és valóság közti különbség okozta érthetetlenségben állt keserű szívvel. Nézte a távolodó herceget és legszívesebben futott volna utána. De nem lehetett. A herceg nem hívta magával.
De a hercegnő szívét fűtötték az érzések. A herceg mellett akart maradni. Mindegy hogy, mindegy milyen szerepben, de mellette lenni. Apródruhába öltözött és követte őt. Vigyázott rá, szerette szíve minden szeretetével és örült a boldogságának.
De a herceg bármily boldog is volt, nem tudott felhőtlenül örülni, mert a hercegnőnek okozott fájdalmak visszaszálltak lelkére és gonosz démonként kísértették. A hercegnő hiába mentette fel minden vétke alól. Hiába magyarázta neki, hogy szemernyi haragot sem táplál. Hogy csak a szépre és a boldogságra emlékszik, amiért hálával fog tartozni neki, amíg csak él. A herceg már nem reális bűntudatával küzdött, képzelt szörnyek emésztették szívét.
A hercegnő pedig állt tanácstalanul. Nem tudta mivel segíthetne szerelmén. Úgy érezte, hogy amikor a herceg ránéz, saját bűneit látja benne. Szomorú volt a herceg, és szomorú volt a hercegnő.
A lány elmehetett volna, hogy messze tőle a herceg elfelejtse oktalan bűnbánatát. De nem. Nem ment.
A hercegre nézett, és így szólt:
-Nem haragszom rád semmiért. Nem tettél semmi rosszat. Boldoggá tettél, ha csak rövid ideig is. A múló boldogság is jobb, mint soha nem boldognak lenni a múlandóság fenyegetése miatt. Ha nem ismertelek volna meg, ha nem ismertem volna meg ezt az érzést, sokkal kevesebb lennék, mint akivé tettél. Szeretem, aki vagy, és szeretem, aki melletted vagyok. Hogy is haragudhatnék rád? Hogy táplálnék rossz érzéseket valaki iránt, akit ennyire szeretek? Ne haragudj hát te sem magadra. Szeresd magad, ahogy én szeretlek és akkor én is boldog leszek. Ne bántsd magad, mert azzal engem is bántasz. Hiszen ami fáj neked, az nekem is fáj. Ha magadat bántod, azt bántod, ami nekem a legtöbbet jelent a világon. Nem kérem, hogy szeress, de ne lökj el magadtól. Hagy legyek melletted. Hagy töröljem le a könnyeid, ha sírsz. És hagy legyek boldog, ha nevetsz.
Mert az életben minden változik. Még én is lehetek boldog, és akkor szeretném veled megosztani azt. És neked is lehet könnyes a szemed, és majd én megvigasztallak. Minden változik, de az hogy szeretlek, az örök.
És, hogy a herceget vigasztalták-e ezek a szavak? Nem tudom. Talán majd erre is választ kapok. Mert minden nő hercegnő, és mindenkinek meg van a hercege. Az enyém most messze jár. Messze van tőlem. Nem fizikailag, hanem lelkileg. De majd ha elmondom neki, amit a tündérmese hercegnője mondott a hercegének, akkor tudni fogom, hogy egy hercegnő megvívhatja-e a csatát, amit a herceg saját lelkével folytat? Vagy segíthet-e eltüntetni a hamis démonokat?